Érdekvédelem

A fogyatékkal élő személyekkel szembeni jogsértések a mindennapi élet számottevő területein gyakoriak. A fogyatékkal élő személyekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés tilalmának rögzítése azért rendkívül fontos, mert előítéletek és megbélyegzés nehezítik életüket. 

A sérült embereknek joguk van a teljes és méltó élethez, olyan körülmények között, amelyek biztosítják méltóságukat, erősítik önbizalmukat, és megkönnyítik aktív részvételüket a közösségben.

A fogyatékkal élő emberek érdekképviseleti szervezetei a  a „semmit rólunk nélkülünk” elve alapján részt vesznek az országos fogyatékosságpolitika alakításában. Ezen felül minden olyan döntésben képviselni kívánják a fogyatékkal élő emberek véleményét, amely hatással lehet a fogyatékkal élő emberek életére. A helyi egyesületek a helyi döntések proaktív résztvevői. 

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény olyan emberi jogi norma, mely a fogyatékossággal élő emberek jogait és az azok érvényesülésére vonatkozó kötelezettségeket deklarálja. A magyar állam az elsők között írta alá az Egyezményt és a hozzá tartozó Fakultatív Jegyzőkönyvet, a 2007. évi XCII törvénnyel kihirdette és elismerte kötelező hatályát, ezzel vállalva, hogy meghoz minden megfelelő jogalkotási, közigazgatási és egyéb intézkedést az Egyezményben foglalt jogok végrehajtása érdekében.

Az Egyezmény preambuluma a fogyatékosság fogalmát új, emberjogi alapra helyezte azzal, hogy a következőképpen határozta meg: a „fogyatékosság a fogyatékossággal élő személyek és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következménye, amely gátolja őket a társadalomban való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben.” Az akadályok tehát a környezetben – az épített környezetben, a döntéshozatali eljárásokban, az intézményekben, a nem akadálymentes közösségi közlekedésben, a nem befogadó közösségekben stb. – és nem a károsodással élő emberben vannak.

A hazai, fogyatékkal élő személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény megalkotása fontos volt az érintettek, az érdekükben működő szakemberek és a szolgáltató szervezetek számára. Elsősorban maguk az érintettek, jelentős számú tagot tömörítő érdekvédelmi szervezetei, a nonprofit szolgáltató szervezetek és a szakszemélyek is támaszkodnak rá. 

A törvény célja a fogyatékos személyekhez való viszonyban új szemlélet kialakítása, (illetve a ma már e téren jelentkező változások rögzítése, felerősítése), amely más területekre is kihat. Ennek lényege, hogy a fogyatékkal élő személy ne passzív alanya legyen az állam által számára nyújtott ellátásoknak, hanem aktív, önellátásra, társadalmi beilleszkedésre ösztönözzön az ellátás. 

A fogyatékkal élő személyek problémái kezelésének megszokott módjai helyett személyre szabott programokat, új megoldásokat biztosít. E törvény nemcsak az elfogadott és megszokott jogok
kikristályosítására szolgál, hanem arra is hivatott, hogy a  kívánatos magatartásforma kialakulását elősegítse. A törvény megfelel a világ és benne Európa fejlett országaiban elfogadott és a fogyatékkal élő személyekkel kapcsolatban megszületett törvények szemléletének, amelyek híven tükrözik az évtizedek folyamán világszerte lezajlott rehabilitációs modellváltást is. A rehabilitáció új irányzata a segélyezésre szoruló kiszolgáltatott, sérül fogyatékkal élő személy helyébe a saját életéről dönteni képes, a társadalomba hasznos munkája révén integrálódó fogyatékkal élő személyt helyezi. A fejlett társadalmak nem csupán humanitárius indíttatásból érkeztek el a fejlődésnek erre az állomására, hanem azért is, mert ez a megoldás a társadalom számára a legolcsóbb. Az egészségkárosodás akkor válik csak fogyatékossággá, ha a társadalom azzá teszi, és ezt követően a fogyatékosság társadalmi kezelése valóban mérhetetlen anyagi eszközöket
igényel már. A törvény a fogyatékkal élő személy jogainak gyakorlását a jogvédelem eszközével is biztosítja, ahol pedig a hátrányok másképpen nem kiküszöbölhetők, azokon a területeken hátránykompenzációs céllal pozitív diszkriminációt alkalmaz. 

A fogyatékkal élő személyek jogainak megfogalmazása különösképpen a környezet, a kommunikáció, a közlekedés és a támogató szolgáltatások, illetőleg a segédeszközök terén történik meg.

A fogyatékkal élő személyek társadalomban történő esélyegyenlősítése szempontjából az egyik életfontosságú jog az akadálymentes, felismerhető és biztonságos, épített környezethez fűződik. Akadálymentes, vagy adaptált környezet az,  ahol a különböző fogyatékossággal élő emberek könnyen, biztonságosan, önállóan, szabadon mozoghatnak

A törvényben a kommunikáció terén megfogalmazott jogok elsősorban a kommunikációban gátolt fogyatékkal élő személyek szempontjából fogalmazódnak meg. A fogyatékkal élő személy pontosan fogyatékossága miatt nehezebben jut információkhoz, vagy a mások számára hozzáférhető értelmezhető információ számára nem értelmezhető. Ezért kell kiemelni a közérdekű és a mindennapi életet szolgáló információkhoz való hozzájutás biztosítását, mert ennek hiányában jogaiban korlátozott lesz.

A fogyatékkal élő személye számára biztosított parkolóhelyek szerepe azért kiemelkedő jelentőségű, mert amennyiben saját vagy más által biztosított gépjárművel közlekedik a fogyatékkal élő személy, a parkolók léte teszi hozzáférhetővé, elérhetővé a többi szolgáltatást. A fogyatékkal élő személy által használható parkoló helyigénye nagyobb az átlagosnál. 

A támogató szolgálat és a segédeszköz a fogyatékkal élő személy önállóságát teszi lehetővé. Amennyiben a fogyatékkal élő személy nem jut hozzá a számára szükséges eszközökhöz, támogató szolgálathoz, úgy jogait nem tudja gyakorolni, jogfosztottá válik, sarkítottan fogalmazva a napi élet válik lehetetlenné, elviselhetetlenné, emberi méltósága sérül. 

Az egészségügy területén  az általános szabályozáson túl  szükség van a pozitív diszkriminációra, többletjogok, de inkább többletfeltételek biztosítására, annak érdekében, hogy az állampolgári jogokban megfogalmazott egészségügyi ellátás megillesse a fogyatékkal élő személyt.

Az oktatás és képzés területén a cél a fogyatékkal élő személy jogainak kiteljesítése. Az oktatás, képzés a rehabilitációs folyamat fontos meghatározó eleme.

A fogyatékkal élő személyes esetében a munkához való jog  az integrált, nem elkülönített munkahelyen való munkavállalásra vonatkozó joggal egészül ki. A törvény rögzíti a munkáltató adaptációs kötelezettségét is a fogyatékkal élő személy szükségleteinek megfelelően. Ezzel biztosítható, hogy a fogyatékkal élő személy foglalkoztatása, munkaerő-piaci rehabilitációja valóban megtörténjen. A foglalkoztatással kapcsolatos rendelkezések a speciális védett munkahely szabályozásának újragondolását is rögzítik. 

A fogyatékkal élő személyek - állapotából adódó - egyik legfontosabb joga a rehabilitációhoz fűződik. Ennek érdekében a törvény által megfogalmazott állami kötelezettség, hogy az állam rehabilitációs szolgáltatásokat biztosítson számukra. A legfontosabb feladatok a fogyatékosság tényének és mértékének megállapítása, a fogyatékkal élő személy meglévő, illetőleg fejleszthető képességeinek megfelelő, személyre szóló rehabilitációs program megtervezése és ehhez kapcsolódó szolgáltatások megszervezése.