Vakvezető kutya
A vakvezető kutya a látássérült ember számára olyan lehetőség, amely által újra kinyílik a világ.Vele megszűnik az állandó rettegés a váratlan helyzetektől, akadályoktól. Egy jól képzett kutya a világ bármely pontján biztonságossá teszi a vak ember által eltervezett útvonalat.
A vakvezető kutya kiképzése - röviden A kiképzés célja – leegyszerûsítve – hogy a kutya megtanulja a térbeli kiterjedésû akadályok észlelését, jelzését, illetve kikerülését. Ennek érdekében bizony a veleszületett ösztöneinek egy részét el kell fojtania (pl.: vadászat). A kiképzés elsô fázisában a négylábú megtanul elöl haladni – húzni --, valamint, hogy mozgásában az ember és kutya együttes szélességével és magasságával kalkuláljon. Ezt kétféleképpen sajátíthatja el: úgynevezett tankocsival, vagy közvetlenül a kiképzô segítségével. Elôbbit már csak egy-két iskolán használják – rendkívül elavult kiképzési segédeszköz. Egy meglehetôsen súlyos – a páros együtt kiterjedését imitáló – guruló vasszerkezetben hám segítségével befogják a kutyát, és addig tolják a fenekére, vagy húzzák elôröl, amíg a tanonc vezényszóra el nem indul. Ezután jön csak a java! Ha a kutya lelép a járdáról, rázúdul a vasszerkezet, ha fellépve ugyanerre nagyot ütközik a keret. A modern humánus iskolákban, sokat sétálunk, még növendék négylábú tanulókkal városi forgalomban, és mindig megállva az elôbb említett akadályoknál a bevésôdésig gyakorolják, negatív élmény nélkül ezt. Ha a vakvezetô palánta már megfelelôen húz, és egyenes vonalban közlekedve kitér az elôtte álló akadályok elôl, megáll a le- és fellépôknél, következhet az irányok tanítása. Itt sem rángatjuk jobbra-balra a kutyát, hanem a megfelelô vezényszót ismételgetve egyszerûen nem engedjük a rossz irányba elindulni. Ha a jó irányba fordul – nagyon megdicsérjük! Buszra való felszállásnál a négylábú megy elöl és megkeresi a legközelebbi üres ülôhelyet, viszont leszállásnál elkerülendô, hogy a látássérültet netán maga után rántsa – a gazdi megy elöl, társa csak vezényszóra követheti! A keresések tartoznak a kutya által legkedveltebb feladatok közé, hisz ezeket a gyakorlatokat jutalomfalattal honorálják. Keresniük kell: zebrát, ajtót, nyomógombos jelzôlámpát, liftet, lépcsôt, postaládát, padot, megállót jelzô táblát. A PIROS JELZÉST viszont NEM tanítják, és – a közhiedelemmel ellentétben – nem ezért, mert színvak, hanem egyszerûen nagyon veszélyes lenne, hisz a kanyarodó forgalommal sokszor együtt kap zöldet a gyalogos. Segítsünk hát látássérült társainknak, de soha ne a kutya felöli oldalon tegyük ezt! Átkelésnél csak szóljunk, ha szabad indulnia, legfeljebb kérjük meg, hogy ô karoljon belénk, s ne taszigáljuk magunk elôtt ôket! A kiképzés vége felé az úgynevezett „magas akadályok” tanítása következik. Fejmagasságú léceket is kell jelezni négylábú társunknak, és ez igazán nagy körültekintést igényel tôle, hiszen látószögén kívül esik, és ô különben is simán átfér alatta. Bizony igencsak meglepôdik, mikor kiképzôje által levert léc az orra elôtt landol. Legközelebb már felfelé is tekinget. Egy jól összeszokott páros még útfelbontás és egyéb veszély ellenére is biztonságosan közlekedik a nagyvárosokban. Így a látássérült emberek visszakapják elveszett szabadságukat, hiszen ôk tudják, hova akarnak menni – társuk megmutatja, hogyan tegyék ezt! Juhászné Mályi Edit
|
|